Kezdődjön később, reggel 9 órakor az iskola?
Petkes Alexandra cikke
Kutatásom arról szólt, hogy diák társaim véleménye alapján alkossam meg cikkem. Körbe kérdeztem társaimat. 16 diáktársamból 14 ember IGEN-nel, 2 pedig NEM-mel szavazott a feltett kérdésemre. Bőven találni indokot arra, hogy miért lenne jobb később iskolába indulni, természetesen, mint diákként én is kipihentebben kelnék útra.
De mit szólnak ehhez a szülők?
Személy szerint az én szüleim határozottan szavaztak a NEM lehetőségre. Ugyanis a szülők napja általában 8 órakor kezdődik nem pedig 9-kor, ezért gyermekét/gyermeküket biztonságosabban juttatják el iskolájukba.
Amerikában már kipróbálták...
Több iskolában fél esetleg 1 órával később kezdték el a tanítást. A kutatás azt mutatta ki, hogy a diákok többsége kialvatlan, viszont több pihenést biztosítva jobban teljesítenek a tanulásban. Ez miatt kevesebb lett az órákon való alvás, kevesebben késtek el és a depressziós tünetek száma is csökkent.
A professzor szerint, ha a serdülők valóban a pihenésre fordítanák idejüket, nem lenne gond a korán keléssel sem. Viszont egy kis iskolásnak átlagosan 9-12 órát kellene aludniuk tizenéveseknek pedig 9-10 óra kellene a pihenésre, hogy ne alakuljon ki krónikus alváshiány.
Egy tizenéves általában este 10 és 11 óra között álmosodik el. Ha tehát egy iskolás gyerek ilyenkor alszik el, akkor éppen reggel fél nyolc-nyolc körül kellene felkelnie optimális esetben. Márpedig egy magyar tanuló ilyenkor már az iskolapadot nyomja.
Ez miatt a válaszunk kétértelmű is lehet. Nem csak diákként, de szülőként sem könnyű a döntés.
TE HOGY GONDOLOD?