2017. ápr 28.

Digitális Témahét iskolánkban

írta: Jálics Kukkancs
Digitális Témahét iskolánkban

írta Petkes Alexandra

A program fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatika órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A részt vevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során.


A 2016/2017-es tanévben ismét lesz Digitális Témahét 2017. április 3. és 7. között. A tanárok felkészülését a Tudásbázisban elérhető kész minta-projektcsomagok és számtalan pedagógiai segédlet segíti. Az iskolai csoportok a Témahét partnerei által biztosított ingyenes programokon vehetnek részt, melyek elérhetőségét szintén a honlapon lehet majd megtalálni.

A mi iskolánk projektje ”A költészet örök!” címet kapta.

Alkotásaink osztályok szerint:

Az 1.b osztályos tanulói verset szavaltak, mégpedig Andok Veronika: Tavasz van című verset.

2.a osztályos tanulók Tamkó Sirató Károly: Április című versét adták elő.

2.b osztály közös versmondásáról videó készült.

3.a osztályos tanulók közös olvasását videófelvétellel  örökítettük meg.

A 4.a osztályosok József Attila : Mama című verset szavalták el.

A 4.b osztályban tanuló gyerekek szófelhőt készítettek.

Az 5.a osztályban tanuló gyerekek közösen szavalták - József Attila: Kedves Jocó! című verset.

Az 5.b térképeket készített Arany János életéről.

A 6.a versszavalásukkal és órai munkájukkal egészítették ki a feladatot.

A 6.b Power Paint program segítségével mutatta be Arany János életét.

A 7.a Arany János életrajzáról gyűjtöttek.

A 8.a rajzzal keltették életre Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom című verset.

a 8.b osztályosok énekkel és József Attila :Tiszta szívvel című verset szavalták el.

Az angolosok verset fordítottak magyarról, angolra.

Gyógypedagógiai Tagozat, 2-4. osztály verseket, mondókákat gyűjtéseket , rajzokat készítettek.

  1. számú napközis tanulói a 2. emeleti folyosót egy délutánra költők utcájává alakították át.

Varró Dániel szerelmes verseit gyűjtötték.

A művészeti iskolások Tóth Szonja Kiara: ISKOLA című versét filmesítették meg.

Mikei Tagiskola diákjai közösen szavalták el József Attila: Mama című versét.

A könyvtárban híres költők képeit és életrajzait, megzenésített verseket, képverseket gyűjtöttek. Mémeket, képregényeket és képeket szerkesztettek.

Én személy szerint képregény készítésen vetem részt és az osztályom órai munkájával egészítettem ki a feladatot.

Osztályomból több gyerek is részt vett különböző foglalkozáson.

Többen szófelhőt készítettek,képregényt,idővonalat és képet is szerkesztett.

Szólj hozzá