Vedd fel az álarcot, hogy ne lássák, mit érzel,

Fesd ki szád, színezd pirosra, hogy mosolyt csalj a hamis arcokra.

Forduljon hajnalba ében pilláid sokasága, rebegtesd szárny helyett,

Így üzend, hogy szabad vagyok, emberek!

Mint a pillangó szárnya, úgy sebesen pislogj,

Ne lássák szemedben, hogy sérült szíved,
hadd nézzék azt a függönyt, mely eltakarja lelked.

Ó mondd nekem, hogy mi a szépség,
mondd, ha nem ámítás a hazug szemeknek,

Ó mondd, ha nem becsapás minden, mit látsz szüntelen:

A világban az emberek szívében, a hiú nők mosolyában,

Csalfa tekintetükben.

Titokzatos a nők világa, ezer meg ezer arca van,

Ha megismerni akarod, tűrj untalan.

A nők gyengéd lelkek, bánj velük óvatosan,

Ha nem, viseld a következményeket szótlan.